Olvasnivaló

A hipster én vagyok

Lami Juli 2012. 07. 09.

Egy ideje már figyelem őket. Nagyon rég szeretnék róluk írni. De lehet, hogy unalmas lenne. Ezért inkább a bőrükbe bújtam, és kipróbáltam, milyen hipsternek lenni. Következzen hát hipsterségem története.

A hipster én vagyok

Ha a kedves olvasónak esetleg fogalma sincs, kik azok a hipsterek, ne aggódjon, nincs egyedül. De most ki fog derülni. Remélem. A hipsterlétet egy hétfői napon kezdtem, de előtte alapos kutatómunkát végeztem. Elég hamar bebizonyosodott, amit már régóta sejtettem: hogy én nem vagyok hipster, de azért van velük közös nevezőm. Kezdjük azzal, hogy egyáltalán nem nézek ki hipsternek, úgyhogy először a külsőmet kellett megterveznem. Aki nem tudja, kik azok a hipsterek, vagy látott-e egyáltalán már valaha egyet is, az hamarosan biztosan a fejéhez kap, hogy “á, tényleg!”, ha elolvassa ezt a kis leírást.

A hipsterek elutasítanak mindent, ami nagy tömegek által elérhető, és imádnak mindent, ami csak nekik van. Szeretnek vintage boltban és turkálóban vásárolni, előszeretettel viselnek skinny farmert és oldschool tornacipőt, és szinte biztos, hogy rendelkeznek szarukeretes szemüveggel. Kedvenc márkáik  – meglepő módon nekem is – az Urban Outfitters, az American Apparel és az Asos, úgyhogy legalább azt tudtam, hogyan kezdjek neki. Amivel bajban voltam, az a testalkatom és a frizurám. A hipsterek ugyanis valamilyen oknál fogva mind kimondottan vékonyak. Kedvencük az androgün hajviselet, gyakran viselnek aszimmetrikus, kiborotvált frizurát. A hajamat nem voltam hajlandó feláldozni a hipsterség oltárán, inkább kiegyeztem egy hipster stílusú konttyal, az evést azonban mellőztem ebben a hétben, biztos, ami biztos. Beszereztem egy szarukeretes szemüveget, előbányásztam a régi családi bizsukat és a neonszínű körömlakkjaimat, és próbáltam felvenni a stílust.

Divat vagy életstílus?

Hogy hiteles hipsterré váljak – már amennyire ez lehetséges –, addig kutakodtam az interneten, míg rá nem bukkantam a hipsterek tízparancsolatára. Bár ezek a szabályok nincsenek kőbe vésve, mint az ószövetségi tízparancsolat, azért elegendő támpontot adtak annak felméréséhez, hogy egyáltalán kiderüljön, mekkora esélyem van a hipsterségre. Az első szabály azt mondja: “Halaszd el a diplomádat, ameddig csak lehet”. A hipster ugyanis képezi magát, lehetőleg valamilyen függelten művészeti iskolában vagy esztétika szakon (Amerikában kimondottan gyakoriak a tudós hipsterek), de nem sieti el a dipolomázást. Egy igazi hipster minimum öt év csúszásban van, sőt, harmincéves kor alatt nem szerez diplomát. Máris nem állok jól, ugyanis én csak három évig halogattam a szakdolgozatírást, de azért kezdetnek nem rossz.

A második szabály azt mondja: “Találd meg a tökéletes környéket”. Ha New Yorkban, San Franciscóban vagy az európai hipstermetropolisban, Berlinben élnék, akkor könnyű dolgom lenne. Budapesten azonban nincs egyértelműen hippie, hipster, indie környék. Azonban úgy ítélem meg, hogy az én lakhelyem legalább 80 százalékban hipster. Olyan helyen lakom, hogy három percen belül éppúgy elérem a Burberry boltot, mint a Mozsár utcát, amelyet nyilvános wc-nek használnak a környékbeli hajléktalanok. Húsz méterre a kapumtól dübörög egy igazi hipster hely, az Instant, van egy csomó turkáló és éjjel-nappali a környéken, egy biokávézó és egy hippifodrászat.

A harmadik szabállyal azonban bajban vagyok: eszerint szerezzek be néhány lakótársat, ugyanis a hipsterek csordában élnek. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy befogadjak-e a lakásomba egy-két hipstert, de ezt a gondolatot hamar elvetettem.

A negyedik szabály sem épp az én személyiségemnek kedvez: eszerint ugyanis egy hipster tetoválás nélkül nem is létezhet. Főleg az alkar az egyik kedvenc felületük, és a csillag a legnépszerűbb motívum. Ennek a szabálynak kétféle módon is próbáltam eleget tenni: egyrészt filccel összefirkáltam az alkaromat, másrészt kiterveltem egy tetoválást, miszerint Kurt Vonnegut autogramját fogom az alkaromra varratni. Szerintem az eléggé hipster, bár természetesen erre soha nem fog a valóságban sor kerülni.

Az ötödik szabály a munkáról szól. Bár a hipsterek alapvetően, és előbb-utóbb magasan képzettek, nem a munka hősei. Tele vannak ötletekkel, projektekkel, tervekkel, de inkább az az erősségük, hogy ezekről beszéljenek. A megvalósítás csupán másodlagos. Heti maximum 15-20 órát dolgoznak, hogy legyen annyi pénzük, amin elektronikai berendezéseket, illetve napi egy liter kávét vásárolnak. Az egyik legtipikusabb hipstermunka egy organikus kávézóban alkalmazottnak lenni, erre azonban egyre kevesebb a lehetőség, így manapság a lemez- és vintage boltok, és persze az Apple boltok vannak tele hipster alkalmazottakkal. Persze egy hipster számára álomállás a divat- vagy zeneiparban, vagy a művészetek körül dolgozni. Az én állásom attól tartok, nem elég hipster, úgyhogy ezen a héten nem dolgozom.

A hatodik szabály azt mondja: “légy indie!”. Egy hipster életében központi szerepet játszik a zene, akárcsak az én életemben, de ha valami igazán távol áll tőlem, az az indie. A szó egyébként az ‘independent’ szóból ered, és olyan rockzenét foglal magában, amelyet független lemezkiadók forgalmaznak, és amelyek megőrizték alternatív jellegüket. Alaposan áttanulmányoztam, melyek az indie rock irányzat képviselői, de végignézve a listát, nagyjából úgy éreztem magam, mint egy nagymama, aki leragadt Szécsi Pálnál. A zenekarok neveit nézegetve megfogalmaztam, hogy egy igazi indie rock zenekar csakis olyan nevet választ, amit elsőre sem kimondani, sem megjegyezni nem lehet, de igazából még sokadszorra sem. Örömmel fedeztem fel a felsorolásban a Muse-t és a Sigur Róst, mert ezeket legalább ismerem, utóbbit szeretem is. Ez az izlandi duó már önmagában elég hipster, hiszen az nem vitás, hogy az izlandi könnyűzene nem vonzza a tömegeket.

A következő szabály azt mondja ki, hogy a hipster biciklivel jár. A bicikli kétféle lehet, vagy olyan hipermodern, amelyet korábban csak a sci-fikben láttunk, vagy legyen ütött-kopott, tele matricával, igazi vintage darab. A berlini hipsterek például mostanában csakis kempingbiciklivel járnak. Ezzel a szabállyal nem volt gond, kiástam a pincéből egy ágrólszakadt bringát, de sokat nem használtam, ugyanis olyan hangokat adott ki, hogy szégyenkeztem vele az utcán.

A nyolcadik szabállyal ugyancsak bajban voltam. Eszerint a hipster kötelező kelléke egy kisállat. Az ideális kedvenc egy menhelyi kutya, lehetőleg valami hendikeppel (nagyon népszerűek a félszemű, háromlábú kutyák), akinek illik valamilyen igazán mainstream nevet adni (pl. Buksi), ettől lesz csak igazán hipster. Ami azt illeti, hónapok óta nézegetem a különböző állatotthonok honlapjait, és nemrég rá is bukkantam egy 14 éves félszemű palotapincsire, akit ha igazi hipster lennék, biztos elhoztam volna, és Lédinek neveztem volna el. De aztán felülkerekedett a felelősségérzet, és rájöttem, Lédi boldogtalan lenne mellettem.

A kilencedik szabály a skinny farmerről szól. A hipsterek – bár ezt sosem ismernék be – erősen kötődnek a divathoz. Titkon rajonganak a Nylon magazinért, és csodálatos a stílusérzékük. Képesek a nagyi szövetszoknyáját és a katolikus leányiskola egyenblézerét úgy kombinálni, hogy a következő szezonban az Urban Outfitters csakis ilyesmiket árul majd. Szabályaik nagyon gyakran változnak, egy azonban örök: a skinny farmer. Ami az öltözködést illeti, hogy igazán átérezzem a lényeget, elmentem a budapesti LoveBug Vintage boltba, hogy beszerezzek néhány igazi vintage különlegességet. Az üzletvezető, aki nem hipster, de saját bevallása szerint “nyomokban tartalmaz hipstert”, segített néhány öltözéket összeállítani. Ezeket azonban én az utcán semmilyen körülmények között nem viselném, mert én egy gyáva hipster vagyok. És ha már ezt így kimondtam, rá is térhetünk a tizedik szabályra. Eszerint ugyanis lehet az ember hipster, de sohase mondja ki. Nekem is az a tapasztalatom, hogy ezalatt a hét alatt bárkit szembesítettem azzal, hogy hipster, tagadta, vagy legalábbis zavartan nevetgélt.

Aki nappal hipster…

…legyen hipster éjjel is. Számomra ebben az egy hétben ez volt a legnagyobb kihívás. Hipsterotthonom melegében én is szívesen hallgattam bakelitlemezeket órmótlan fejhallgatókkal, és szerkesztgettem a családi fotókat különféle menő alkalmazásokkal, sőt, saját tumblr oldalt is indítottam, azonban a szórakozásban már nem jeleskedtem ennyire. Ha valamilyen, hipsternek tűnő buliba kapok meghívást, általában azzal a mozdulattal teszem is a kukába, mert én szeretem, ha ki tudom olvasni egy előadó nevét, azt meg még jobban szeretem, ha már hallottam róla. A hipster rendezvények általában olyan DJ-k és együttesek neveit vonultatják fel, amelyekben túl sok a mássalhangzó, azok közül is az X, Y, W és Z. A választásom végül egy olyan bulira esett, amelyet a Toldi moziban rendeztek, a plakátján volt egy bajusz (tipikus hipster motívum), és egy olyan együttes lépett fel, amelynek felidézni sem tudom a nevét. Itt kellett végleg beismernem, hogy nem akarok hipster lenni. Hogy haza akarok menni, le akarom mosni a neonlakkot, és szeretnék hullámos hajjal felébredni, kocsiba szállni, strandra menni, húst enni, divatos táskát és testhezálló ruhát hordani, és újra olyan férfiakkal körülvenni magam, akik nem hordanak feszülős famert, és nehezebbek, mint én. A hipstereket pedig ismét távolról szeretném figyelni. De vigyázat, jól figyelek!

 

Szólj hozzá! - Eddig 0 hozzászólás érkezett