Olvasnivaló

Elle Man – Ki vagyok én?

2012. 06. 25.

Megjelent az Elle Man legújabb száma, amelyből megtudhatjuk, hogyan lehet a legnagyobb nehézségeken át is kitartani álmaink, vágyaink mellett.

Elle Man – Ki vagyok én?

Olyan ma a világ, hogy az embernek elég sokszor kell újragondolnia, újradefiniálnia önmagát, noha alapvetően vágyna az állandóságra. Ez az állandóság azonban nem azonos a monotóniával, hanem azt jelenti, hogy az ember életének, identitásának vannak olyan elemei, amelyek mellett tűzön-vízen keresztül kitart.

Az Elle Man legújabb száma tele van ilyesmikkel, kezdve a csapatért mindig hevesen dobogó fradiszívtől, az ellenséges környezetben is a felesége mellett kitartani akaró férjen át, egészen egy országig, amelyik szeretné végre megtalálni – és megtartani – önmagát. Tulajdonképpen minden az identitásról szól. Önmagát keresi a kábítószeres fiatal ugyanúgy, mint a horoszkóp-hívő, aki előszeretettel magyarázza azzal a világ dolgait, hogy „mert mi, bakok ilyenek vagyunk, ti, oroszlánok meg olyanok”.

 

Az Elle Man-ből kiderül, hogy a legfontosabb erény a kitartás az álmaink, a hitünk, az elhatározásaink mellett, ettől lehet ugyanis az ember az, ami: valódi férfi.

Szólj hozzá! - Eddig 0 hozzászólás érkezett