Arcok

A törhetetlen Amy Adams

Emma Brockes, Kiss Imola 2017. 02. 09.

„Már nem akarom bedobni magam” – vallja be az amerikai színésznő, aki megfelelni vágyó mormon jó kislányból a 40-es éveire határozott, tökéletesen tökéletlen nővé vált.

amy3 fotó: Liz Collins

Amy Adamsszel New Yorkban találkozom, ahol a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválról hazafelé tartva állt meg. Férje és lánya nélkül abban a kissé szeleburdi hangulatban van, amit a magányos utazás vált ki az emberből. Ahogy laza fekete nadrágkosztümben, szinte lopakodva sétál be a hotel bárjába, látszik, hogy szakértőként kerüli a feltűnést. Lehuppan, hangosan kifújja a levegőt, és rendel egy gin-tonikot.
Amynek ezt a verzióját – beszédes, fesztelen, mégis határozott – már ismerjük a filmjeiből; ilyen tulajdonságai miatt kedvelték a nézők a Bűbájban, majd tették sokrétűvé keményebb szerepeit az Amerikai botrányban és A harcosban. Olyasfajta nyíltság, amit gyakran – rosszul – naivitásként értelmeznek, de közelebbről megvizsgálva inkább egyfajta ártatlanság, ami annak köszönhető, hogy a 42 éves színésznő elhatározta, nem hagyja, hogy a siker befolyásolja.
Saját bevallása szerint nem játssza a hollywoodi önreklám és cinizmus játékát. „Nagyon trükkös helyzet, amikor azt látod, hogy mások, akik így viselkednek, megkapják, amit akarnak, te pedig próbálod követni a szabályokat. Végső soron nem tudnék tükörbe nézni, ha rosszindulatú lennék” – de azért nem is hagyja magát félretolni. Gyakorlatiasnak tartja magát, aki nem látja értelmét a fölösleges drámának, de keményen harcol, ha arra van szükség. „Sok mindent elengedek, mert nem vagyok heves vérmérsékletű. És mivel nem vagyok agresszív, az emberek azt gondolják, viccelek, amikor azt mondom, valami nem felel meg nekem. Elég alkalmazkodó vagyok, de – és egy pillanatra nagyon határozottnak tűnik – az emberek tudják, mit képviselek.” Amy végre talán kiélheti a személyisége lágyabb oldalát, hiszen öt Oscar-jelöléssel és az utóbbi évtized legemlékezetesebb szerepeivel a neve mellett sosem volt még ennyire keresett színészként.
Egyik legutóbbi filmjében, az Érkezésben dr. Louise Bankst, egy nemzetközileg elismert nyelvészt alakít, akit az amerikai katonaság arra kér fel, hogy kommunikáljon a földönkívüliekkel. A másikban, az Éjszakai ragadozókban kiábrándult, boldogtalan galériatulajdonost játszik.
Az Érkezés, melyet Denis Villeneuve rendezett, sci-finek tűnhet, de valójában az időről, a gyászról és az emberi természetről szóló elmélkedés, amiben Adams egy szimpatikus karaktert kapott, és ebben ő nagyon jó. Az Éjszakai ragadozókban viszont, amit Tom Ford rendezett és ahol Jake Gyllenhaal a társa, törékeny, a kihűlt házasság csapdájában élő nőt alakít, ami messze esik a skatulyájától. Az utóbbi szerepet nagyobb falatnak találta. A karakter teljes üressége kihívás volt: hogyan lehet az űrt életre kelteni? „Az útjával éreztem kapcsolatot, de vele nem – mondja –, amíg rá nem jöttem, hogy nem szereti önmagát. Ekkor kezdtem megérteni a személyiségét, és nem ítélkeztem többé fölötte.”
Minden színésznek az az első dolga egy szerepre készülve, hogy félreteszi az ítéleteit, de Amy esetében ez személyes filozófia is. A coloradói Castle Rockban, egy hétgyermekes mormon család középső gyermekeként nőtt fel. A szülei 11 éves korában elváltak, a család pedig elhagyta az egyházat, de ő megőrzött annyi erkölcsi erőt, ami hollywoodi mércével szinte túlvilágivá teszi őt. Kamaszként orvos akart lenni, de a jegyei nem voltak elég jók,
a szülei pedig – apja a katonaságnál, anyja egy edzőteremben dolgozott – nem tudták fizetni az egyetemet. „Végig kellett gondolnom, miben vagyok jó. Tisztességes tanuló voltam, nem bukdácsoltam, de nem is brillíroztam. Négyesért nem adnak ösztöndíjat. Ezért elkezdtem táncosként dolgozni.” Ez többévnyi tanulóidőt jelentett különböző műsoros éttermekben. Bár a meghallgatásokon bizonytalansággal küszködött, Amy sikeres volt, így néhány év múlva már kezdett hinni magában. 1999-ben bekerült a Szépségtépő verseny című filmbe Kirsten Dunst és Kirstie Alley mellé. LA-be költözött, és elkezdődött a filmes karrierje.
Még három év telt el, mire kapott egy áttörést hozó szerepet – ez volt Brenda Strong, Leonardo DiCaprio mellett a Kapj el, ha tudsz-ban. Akkoriban találkozott férjével, a színész-képzőművész Darren LeGallóval, akit saját gyakorlatiasságának tökéletes, emocionális ellensúlyaként jellemez. „Ő nem valami praktikus. Művészlélek, fest és zenél.” Amy a partikon „csendes és fura”, és egyszerre csak egy emberrel tud beszélgetni, míg férje a parti lelke. „Hihetetlenül közvetlen, kedves és kíváncsi. Antiszociálisnak tűnök mellette.” És mindenekelőtt nem izgatja a felesége hírneve. Mégis az, hogy a pár egyik tagja mozisztár, különös terhet róhat a kapcsolatukra. „Szerintem ezt megoldja az, hogy őt mindenki jobban kedveli, mint engem.”
Csakhogy a Kapj el, ha tudsz hozta lehetőségek elkoptak, és ezért Amy magát okolja. Majdnem egy évig elszúrt minden meghallgatást. „Szörnyű voltam! Zaklatott és dühös, amiért nem tudtam megmutatni magam.” Hogy mi volt annyira rossz benne? „Nem az, amit csináltam, hanem amit nem. Egyszerűen nem tudtam
a képességeimnek megfelelő teljesítményt nyújtani. Túlságosan azzal voltam elfoglalva, amiről azt gondoltam, hogy lennem kell, ahelyett, ami voltam.” Ezen még most is dolgozik. Meglepő, de segített, amikor betöltötte a 40-et. Míg sok színész nem beszél a koráról, Adams azt mondja: „Szinte minden interjúmban megemlítem. Nagyon büszke vagyok rá, hogy eddig eljutottam, és hogy ennyire boldog vagyok miatta.”
Megkérdezem, nehéz-e versengeni egy olyan szakmában, ahol a nők úgy néznek ki, mint például Charlize Theron, mire nevetésben tör ki. „Körülbelül 12 éves koromban feladtam, hogy úgy nézzek ki. Rövid a lábam, atletikus az alkatom, és a fehér bőröm mindentől kipirul. El kell fogadnod azt, aki vagy. Ilyen összehasonlításokban én mindig vesztettem.” Megvonja a vállát. „Rájöttem, hogy ez értelmetlen. Csak önmagamból tudom kihozni a legjobbat.”

(...)

Emma Brockes, Kiss Imola

A cikket teljes terjedelmében az ELLE magazin 2017. márciusi számában találjátok!

Szólj hozzá! - Eddig 0 hozzászólás érkezett