Balsai Móni – A nőiség játéka

Klisémentes természetesség, elsőre ez jut eszünkbe az egyik legfoglalkoztatottabb magyar színésznőről, másodjára pedig talán az az elképzelt mozdulat, ahogyan Liza nevű kutyájának diót dobál. Balsai Mónival beszélgettünk.

Balsai Móni – A nőiség játéka
2016.12.15. 12:36

ELLE: Elképesztő lendületben van a karriered, Ónodi Eszterrel gyakorlatilag ketten viszitek a magyar filmgyártás női vonalát.

Nem is! Ott van például Gryllus Dorka is, és még jó néhány remek színésznő. Egyébként is, olyan gyorsan változik, hogy éppen kire vetül több fény.

ELLE: Akkor úgy fogalmazok, látszólag minden nagyon flottul megy veled pár éve. Vagy ennél azért árnyaltabb a kép?

A filmes munkákkal kapcsolatban eleve látványosabb a siker, ellentétben a színháziakkal. Ezért is szoktam azt mondani, amikor megkérdezik, hogy te hol voltál idáig, hogy pont ott, ahol a többiek. Egy vidéki színházban. Győrben eljátszottam a fél világirodalmat, amiről gyakorlatilag csak a győriek tudnak. Ezért is esik nagyon jól, ha emiatt emlékeznek rám.
A múltkor egy bevásárlóközpontban megszólított egy házaspár, és annyira boldog voltam, hogy nem filmes vagy tévés munkát említettek, hanem Ibsen Nóráját. Ráadásul a közönség arról általában nem tud, hogy mik voltak egy színész kudarcai, hogy hány castingot bukott el, mire megkapott egy szerepet.

ELLE: A nem túlságosan szokványos pályaíveddel kapcsolatban, vagyis hogy a harmincas éveid közepén váltál ismertté, legtöbbször a hátrányokról kérdeznek. De mik az előnyei?

Én nem szoktam ilyesmin gondolkodni; szerintem semmi értelme azon morfondírozni, hogy mi lenne, ha felvettek volna a Színművészetire, vagy ha most lennék húszéves. Csak végzem a munkám, napról napra. Ma amúgy is olyan tempót diktál a világ, hogy egy pillanatra sem tudsz megállni, és végiggondolni, hol tartasz az életedben.

ELLE: A mai napod például mivel telt?

Reggel a Centrál Színház fotózásáról átrohantam megcsinálni egy szinkronsorozatot, most előadás előtt a Játékszín öltözőjében beszélgetek veled, közben elfogyasztom a reggel nyolc utáni első ételemet, és amikor itt lemegy a darab, szaladok a moziba A martfűi rém bemutatójára, hátha odaérek a filmvégi meghajlásra.

ELLE: Ezzel szemben én ma egész nap híreket olvastam az interneten, mert éppen ma választott magának új elnököt Amerika. Te mennyire szoktál belemerülni a napi hírfolyamba?

Annyira fel tudnak bosszantani bizonyos ügyek, hogy igyekszem minél kevesebbet olvasni a híreket.

ELLE: Igen, olyan típusú harmonikus nőnek tűnsz, aki…

Érdekes, hogy mindenki ezt gondolja, pedig én nem vagyok harmonikus, legfeljebb törekszem rá. Ahogy mindenki más, én is folyton küzdök valamivel, csak közben megpróbálok valamiféle egyensúlyt teremteni magamban. De tudom, hogy ez a mindig jókedvű, mosolygós kép él rólam, ami nagyrészt a Liza, a rókatündérnek köszönhető, holott játszottam én gonosz és őrült karaktereket is. Viszont azt tényleg megtanultam, hogy a méltatlankodás annyi felesleges energiát visz el, hogy inkább megpróbálom átkonvertálni pozitív dolgokká. Nyilván nem mindig sikerül, olyankor nagyon gyorsan csattanok; és ez állítólag elég ijesztő formákat is tud ölteni.

ELLE: Utoljára mikor vágtál a földhöz valamit?

Nem emlékszem pontosan, de vágtam már. Mostanában a feszültséget a kutyasétáltatás alkalmával tudom remekül kiengedni. Gyerekkoromban versenyszerűen szertornáztam, ezért fel voltam mentve a tesi alól, éppen ezért soha nem tudtam rendesen eldobni egy labdát. Most viszont a séta közben dobálom Liza kutyánknak a diót, és ezekbe a dobásokba hihetetlen dühöt tudok beleadni – miközben jókat röhögök magamon, hogy mekkorát sikerült hajítanom. Az elmúlt időszakban heti rendszerességgel beiktattam egy úszást is; víz alatt lenni csodás dolog, ott nincs hang, csak a szívverésed. Szóval nekem ilyen kis ártalmatlan kábítószereim vannak a feszültséglevezetésre.

(…)

A cikket teljes terjedelmében az ELLE magazin 2017. január-februári számában találjátok.

balsai móni film interjú kultúra liza színésznő

Még több
Arcok