KultBlog

Mit élvezek én ezen?

Nóra 2012. 07. 09.

Az egész úgy kezdődött, hogy észrevettem, a kolléganőm értekezleten titokban olvas az asztal alatt. Így lettem én is a regényfolyam foglya.

Mit élvezek én ezen?

Én magam is nagy könyvmoly vagyok, de utoljára akkor vetemedtem illegális pad alatti olvasásra, amikor nyolcadikban képtelen voltam letenni egy Agatha Christie regényt. Sajnos, a biológiatanárnőnk rövid távon kiszúrta, mit csinálok, és elkobozta a Halál a Nílusont – nagy valószínűséggel azért, hogy ő olvashassa el. Mindenesetre azóta is kíváncsivá tesz, ha valakit ennyire lebilincsel egy olvasmány, így tudtam meg, hogy a kolléganőmet A Szent Johanna gimi mánia fertőzte meg. A járványnak először a lányai estek áldozatul, de lelkesedésük láttán ő is belenézett Leiner Laura regényfolyamába, és rögtön horogra akadt.

Ezek után talán érthető, hogy az első utam a könyvesboltba vezetett, és én is beszereztem a magam Szent Johannáját. Aztán, esküszöm, nem tudtam letenni. Ha nem is váltam olyan szinten függővé, mint az interneten kialakult rajongótábor tagjai, az összes kötetet megvettem (legutóbb épp a hatodikat), és most izgatottan várom a hetediket. Közben pedig egyfolytában azon töröm a fejem, mi tetszik nekem ezen ennyire? Mi az, ami a kilencéves unokahúgomat ugyanúgy beszippantotta, mint a húszéves lányomat, vagy engem, aki azért nem tegnap jártam gimnáziumba? A történet ugyanis meglehetősen egyszerű: az önmagát menthetetlenül ódivatúnak tartó hősnő (Reni, a címbeli gimi 9-es diákja) nagyjából az első napon reménytelenül beleszeret a rendkívül menő hősbe (Cortez, az osztálytársa), végiggörcsöl-epekedik öt kötetet, majd most, míg e sorokat rójuk, úgy tűnik, végre összejönnek. Természetesen még nem dőlhetünk hátra nyugodtan a székben, mivel egyfelől Reni hihetetlenül sokat képes szerencsétlenkedni, úgyhogy még ezt is elbénázhatja, másfelől még csak 11-es, vagyis két kötet még hátravan. Gyakorlatilag erről szól a sorozat, egy kötet = egy félév, a háttérben pedig ott bonyolódik az osztály és a gimnázium élete. Mindig történik valami, de tulajdonképpen nem történik semmi különös, csak annyi, amennyi bármelyik magyar középiskolással megtörténhet.

Értem én, hogy ez a titok egyik nyitja, hiszen a gyerekek azt szeretik, ha valami róluk szól. Az is világos, hogy hősnő a maga manapság nem túl divatos tulajdonságaival (például hogy szeret olvasni, viszont nem ismeri a legmenőbb zenéket) referenciaként szolgálhat a hozzá hasonló lányoknak. Az unokahúgomat például sokkal kevésbé zavarja, hogy az osztálytársai kicsúfolják a könyvmániája miatt, amióta rokon lélekre lelt Reniben. Nagyon jók a figurák, a két főhősön túl az okostojás Arnold, az emóból hippivé lett Virág, a kütyüőrült Dave, a vicces kedvű Ricsi, az undok rajztanár, a szigorú igazgatóhelyettes, elevenek és humorosak a párbeszédek, mindazonáltal továbbra is úgy érzem, mindez nem indokolja kellően, miért élvezem a sorozatot. Ha valaki jobb magyarázatot talál, kérem, ne fojtsa magába!

Szólj hozzá! - Eddig 0 hozzászólás érkezett