KultBlog

Csontvázasszony – egy vágyfestő képei

2012. 07. 02.

Rendhagyó, kísérleti kiállításmegnyitóra bukkantunk. “Az érzések festésével foglalkozom a test ábrázolásán keresztül” – mondja Szabó Noémi vágyfestő. Női szerepekről szóló különleges képeit a látogatók bevonásával interaktív, improvizációs színházi élménnyel egészíti ki.

Csontvázasszony – egy vágyfestő képei

A kiállításon a korábban készített művek a kiállítótér egyik falán, az újabbak a szemközti falon kaptak helyet. A régebben készült festmények a nőiség egyetemességéről vallanak, az újak mindegyike személyes kitárulkozás az érzések, a hangulatok és a vágyak világa felé – de nem ellenpontjai, hanem gondolati tartalmukban kiegészítői egymásnak.

A megnyitó improvizációs elemekre épülő rendhagyó élmény lesz, amelyben a nézőknek nemcsak a képek szemlélésén keresztül lehetőségük lesz az érzések átélésére. A részt vevő alkotók a képek által keltett pillanatnyi hangulatokat és érzéseket jelenítik meg, és a közönség bevonásával kerül színpadra egy-egy érzés mozdulati, zenei és verbális eszközökkel.

a megnyitó helyszíne: Duna palota (1051 Budapest Zrínyi u. 5.)

időpontja: július 5. 18.00.

nyitva: július 30-ig, minden nap 9.00-18.00

 

 

 

Szólj hozzá! - Eddig 0 hozzászólás érkezett