KultBlog

Ezüstrókás kalapban a gyilkos nyomában

Nóra 2012. 06. 17.

Ha nincs Baráth Katalin és krimisorozatának hősnője, Dávid Veron, sosem tudom meg, miről árulkodik egy fekete zongora. Vagy egy türkizkék hegedű. Vagy most, legújabban egy borostyán hárfa.

Ha férfi lennék, azt mondanám, első látásra beleszerettem Dávid Veronikába. Így csak annyit mondok, az inkább csak Veron néven emlegetett lány, Baráth Katalin századelős környezetbe helyezett krimisorozatának hősnője kivételesen bájos és rokonszenves teremtés. Üdítő kivétel a bűnügyi regények zord tekintetű, kemény öklű és keményszívű nyomozói között, akik lelki bánatukat jellemzően – és az olvasó számára egy idő után meglehetősen unalmasan – rendre alkoholba fojtják. Veron sosem tenne ilyet, hiszen jól nevelt vidéki úrilány ő a bácskai Ókanizsáról, akit kíváncsisága, éles esze és a versek iránti rajongása sodor folyton bajba, ezúttal már harmadszor. Így lesz belőle a pult alatti titokban romantikus regényt író könyvesbolti eladóból feminista újságírónő Pesten, és nem mellékesen az első magyar női detektív. Irodalmi tájékozottságának ez utóbbi pályán is hasznát veszi, hiszen tisztában van vele, hogy a szó nemcsak képletesen, hanem szó szerint is veszélyes fegyver lehet. Veron tehát szükség esetén könyvet ragad és cselekszik: tolakodó udvarlójának közeledését a Révai nagylexikon egyik vaskos kötetével hárítja el, a pénzére pályázó fővárosi bugyelláristolvajt pedig Vörösmarty verseinek súlyos díszkiadásával teszi harcképtelenné.

A krimik tulajdonképpen nem nekem valók. Olvasás közben tudniilik vakon megyek el a legátlátszóbb árulkodó jelek mellett, hajlamos vagyok összekeverni a szereplőket, és néhány nappal azután, hogy befejeztem a könyvet, már fogalmam sincs, ki kit ölt meg és főleg miért. Hogy mégis szívesen olvasok krimiket, annak két oka van: a hangulat és a karakterek. Ezért kizárólag olyan bűnügyi szerző írásait fogyasztom nagyobb számban, aki emlékezetes hős (vagy hősnőt) és számomra vonzó atmoszférát tud teremteni. Gondolom, ezek után senkit nem lep meg, hogy képes vagyok végtelenített sorban Agatha Christie regényeket olvasni, és a Veron-könyvek is ezért váltak nagy kedvenceimmé. Mert megvan bennük minden, amire a női olvasó csak vágyhat: szeleburdi, de talpraesett hősnő, emlékezetes szereplők, kaland, izgalom, humor és romantikus érzelmek. Díszletnek pedig a boldog békeidők szecessziós világa, teadélutánokkal, balatoni gőzösökkel, ezüstrókás kalapokkal – és felderítésre váró bűnügyekkel.

Baráth Katalin: A fekete zongora, A türkizkék hegedű, A borostyán hárfa (Agave Kiadó)

Szólj hozzá! - Eddig 0 hozzászólás érkezett